|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Selmeczi János 2007. május 9.Márkos Albert hegedűművész volt a vendége a kolozsvári Római Katolikus Szent Mihály Caritas szervezetének május 7-én. Márkos Albert szeretettel emlékezett tanáraira, Jakóné Barabás Margitra, Déry Károlyra és Vandra Margitra (a középiskolából), valamint Jagamas Jánosra, Benkő Andrásra és Terényi Edére (a zeneakadémiáról). Ami pályatársait illeti, meghatározó volt az Ágoston Andrással, Botár Gerővel, Selmeczi Jánossal, Linné Ildikóval, Rónai Ádámmal és Rónai Istvánnal való ismeretség, együttes zenélés. /Nagy-Hintós Diana: Életképek egy kolozsvári zenész pályájáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./2009. április 22.Április 23-án a Kolozsvári Magyar Opera társulata jó fél évszázad után újból bemutatja Farkas Ferenc zeneszerző Csínom Palkó című daljátékát. A mű a kuruc korban játszódik. Első bemutatója a Magyar Rádióban volt 1949-ben, ami természetesen csak a mű zenei anyagára vonatkozott. A teljes dalmű színpadi bemutatójára 1951. február 20-án került sor a budapesti Erkel Színházban. A kolozsvári opera a Csínom Palkót először 1957. június 8-án tűzte műsorára Horváth Béla rendezésében, Selmeczi János zenei vezetésével. /Turánitz J. Lajos: Csínom Palkó-bemutató a Magyar Operában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./2012. augusztus 24.A kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző”Az augusztus 31. – szeptember 2. közötti hatodik Bolyais Világtalálkozó szervezői Kovács Levente rendezőt kérték fel az ünnepi gálaműsor megszervezésére, Haller Béla tanár pedig a Teleki Téka programkínálatát koordinálja. Tőlük érdeklődtünk, hogy mire számíthat a világ minden tájáról hazalátogató több ezer bolyais öregdiák. Szeptember elsején 18 órától a Kultúrpalota nagytermében tartják a hatodik Bolyais Világtalálkozó ünnepi gálaműsorát. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre felkérésének eleget téve Kovács Levente rendező bolyais alkotásokat „álmodott” színpadra. – Mit gondol, beférnek az érdeklődők a Kultúrpalota nagytermébe? – Szeretnénk, ha mindenki beférne, de igen hízelgő lenne a rendezvényre nézve, ha ez nehézségekbe ütközne. Az lenne az igazi, ha a zsúfolt nézőtér mellett a nézőszámot többszörösen meghaladó kint maradottak tömege óriási kivetítőkön követhetné a gálaműsort. Ez a „jövő zenéje” lehet, ahogy mondani szokás. Szóval jöjjön mindenki, bolyais vagy nem bolyais vásárhelyi, aztán majd meglátjuk… – Mire számíthatunk, mivel készülnek, kiket láthatunk? – A teljesség igénye nélkül elmondható. hogy egyrészt az iskolában működő, színvonalas művészcsoportok (kamarakórus, furulya együttes, néptánccsoport) mellett meghívott hivatásos művészek is fellépnek, mindegyikük valamilyen módon kötődik a kollégiumhoz, vagy tágabb értelemben a bolyais szellemiséghez. Fellépnek opera és operett-részletekkel a marosvásárhelyi Filharmónia fiatal szólistái (Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trózner Kincső, zongorán kísér Ávéd Éva), népdalcsokor hallható (Kilyén Ilka, és lánya, Ritziu Ilka Krisztina, egyetemi hallgató előadásában), a Tompa Miklós társulat színészei musical-részletekkel, szavalattal, monodráma részlettel (Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba) szerepelnek, vendégünk lesz a budapesti Bolyai Vonósnégyes és elhangzik Csíky Boldizsár szerzeményeként egy különleges hegedűszóló (előadó Selmeczi János, Budapest), mely egy geometriai képletet fordít a zene nyelvére. – Mi a témája, mondanivalója a gálaműsornak? – Egy gálaműsornak az üzenetét nehéz egy mondatba sűríthetően megfogalmazni. A fő cél az, hogy érzékeltessük: a kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző, átfogja a különböző területeken alkotó embereket és találkozási alkalmat teremt mindazokkal, akik ezt az egyetemes és ugyanakkor erőteljesen lokális jelentőségű, évszázados múltú szellemiséget élik, átélik és életük részeként ápolják. – Hogyan kötődik Kovács Levente a Bolyaihoz? – Azon túlmenően, hogy bolyais diákként felejthetetlen évekkel ajándékozott meg a kollégium, döntő szerepet játszott egész életem alakulásában. Amikor 1961–63 között én, mint pályakezdő fiatal magyartanár az iskolai színjátszás irányítójaként közel húsz, köztük hat egész estét betöltő előadást rendeztem, eldőlt a további sorsom. A színiakadémia akkori vezetősége átszerződtetett gyakornoknak az intézetbe, s így a kezdő tanári életpályám teljes mértékben a színészképzés és a színpadi rendezés irányába fordult. Ez a Bolyaiban töltött tanárkodó időszakban nyíló lehetőségek – melyek biztosítása miatt örök életemre hálás vagyok akkori igazgatómnak, Kozma Bélának – nélkül ez nem történhetett volna meg. ki tudja, most hol lennék? Mit láthatunk a Teleki Tékában? A bolyais öregdiákokat a Teleki Tékában is programmal várják, a szervezést Haller Béla tanár vállalta. „A Teleki Tékában a Világtalálkozó vendégei augusztus 31-én, pénteken részt vehetnek 17 órától a Bolyai Emlékmúzeum újranyitásán, 18 órától az udvaron a Tegnap – ma – holnap zenés-irodalmi összeállításon, amelyben marosvásárhelyi írók, költők műveiből olvasnak fel ex-bolyais színészek és muzsikál a Kővirág együttes, 21 órától pedig Sebestyén Aba színművész adja elő Kocsis István A tér című monodrámáját. Szeptember 1-én, szombaton 11.10-kor a Téka olvasótermében tudományos előadások hangzanak el a Bolyaiakról és a Bolyaiak koráról Dr. Weszely Tibor, Dr. Körtesi Péter és Dr. Oláh-Gál Róbert részéről. A könyvtár szombaton és vasárnap látogatható 9–13 óra között. Valószínűleg a sokáig nem látogatható és most szépen felújított Teleki Téka augusztus 25-i újranyitása adta az ötletet a Könyvtár belső és külső tereinek igénybevételéhez. Egyébként magától adódik a gondolat, hogy a kultúrának a közelben álló másik fellegvára, amely az 1948-ban államosított kollégiumi könyvtár 80 ezer kötetét és a két Bolyai kéziratos hagyatékát is őrzi, egyik helyszíne legyen a Világtalálkozó(k)nak. A szervezők dolgát nagymértékben megkönnyítette Lázok Klára könyvtárigazgató készséges együttműködése” – ismertette Haller Béla. Gáspár Botond Székelyhon.ro 2012. szeptember 4.Az együttlét, az összetartozás élményeBolyai-világtalálkozó Mert bennünk van az iskola. S mi is ott vagyunk tetteink, eredményeink révén abban az immár világrészeket átfogó csapatban, amely azt az útravalót viszi, adja tovább, amelyet tudós tanárok s a Bolyaiak nevétől híres tanintézmény padjaiban sajátítottunk el. Hűséges öregdiákjai révén az ötévenkénti kerek évfordulókhoz kapcsolódó világtalálkozókon az iskola visszahív, hogy emlékeztessen és biztasson. A péntek esti szép lírai bevezető után – szeptember elsején reggel a csengő szavára kezdődött meg a VI. Bolyais Világtalálkozó nyitóünnepsége. Alaphangját a négy felekezet nevében Csáky Tünde református lelkész, Oláh Dénes katolikus főesperes, Papp Noémi lutheránus lelkész és Kecskés Csaba unitárius esperes adta meg. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre nevében az elnök Kirsch Attila mondott köszönetet dr. Zsigmond Barna Pálnak, a csíkszeredai magyar főkonzulnak, volt bolyais diáknak, aki a rendezvény fővédnökeként támogatta a találkozó megszervezését. A baráti kör vezetőségi tagjai mellett kiemelte a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, lelkes tanárainak és diákjainak a hozzájárulását a szervezéshez, a Teleki Téka Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Egyesület szerepét, s köszönetet mondott a kisegítő személyzetnek. Az iskola megalapításának 455. évfordulóját köszöntő hatodik világtalálkozó résztvevőit, akik a helybeliek mellett Kanadától Svájcig sok országból érkeztek, arra kérte, hogy egypercnyi csenddel adózzanak a néhai tanárok és diákok emlékének. Beszédében Kirsch Attila kiemelte annak az összetartó varázserőnek a fontosságát, amit Bolyai-szellemnek nevezünk, s amely örök nosztalgiát jelent a hazatérésre, hozzájárul a közösségi tudat, a nemzeti összetartozás érzésének a megerősítéséhez, az újra megtalált iskola rejtett értékeinek a felfedezéséhez. A világtalálkozót a Baráti Kör korelnöke, a 91 éves Keresztes Gyula nyitotta meg. Az elszántnak semmi sem nehéz – idézte Zrínyi Miklóst, a nagy hadvezért Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a magyarságot, hátha feladja iskoláit, amelyeket őseitől örökölt. Zrínyi népe régen karddal harcolt a földért, ma vállalkozó szellemmel, fejlesztésekkel, gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával kell a földet megtartani. Ehhez létfontosságú, hogy gyermekeink szülőföldjükön színvonalas magyar iskolában tanulhassanak, amilyen a Bolyai Líceum vagy a Székely Mikó Kollégium, mondta a főkonzul, aki az egyházi iskolák fontosságáról beszélt. "Ma minden demokratikus gondolkodású embernek meg kell értenie, hogy az anyanyelvű oktatás, az egyházi iskolák a magyarok számára fontosak, és a háttérben, legyen az Mikó-ügy vagy MOGYE-ügy, ott van az egész nemzet konszenzusa, ahogy Zrínyi fogalmaz, a nemzeti egység. Magyarországon és Erdélyben az egyházi fenntartású iskolák voltak a megújulás zászlóvivői, ugyanakkor ékes bizonyítékai annak, hogy a vallás tanításán alapuló morál illetve a tudományos nyitottság nem összeegyeztethetetlenek egymással. Az iskola nem csupán a múlt értékeinek megőrzője, hanem a megújulás, az új vívmányok alkotásának, létrejöttének melegágya is. Elég itt iskolánk nagy tanáraira, tanítványaira gondolni, de köztudott, hogy Nobel-díjasaink zöme is egyházi iskolák padjaiból került ki. Magyarország csíkszeredai főkonzuljaként jó érzés ma úgy itt lenni, hogy nemcsak az egykori iskola, a közös magyar állampolgárság is összeköt sokunkat". Az állampolgárság, amely immár a szülőföldön is elérhető, erősíti és ugyanakkor törvényesíti azokat a szálakat, amelyek a magyar nemzet egységét képezik. Erőt merít a múltból, átsegít a jelenbe és reményt ad a jövőre. "Remélem, hogy a Mikó- ügy, a MOGYE-ügy, azaz az anyanyelvű oktatás kapcsán román barátaink is mellénk állnak" – tette hozzá. Családi és saját emlékeit idézte dr. Kelemen Atilla akadémikus, parlamenti képviselő, akinek szépapja is a Református Kollégiumban tanult, s aki parlamenti tapasztalatai alapján cáfolta a főkonzul optimizmusát a román többség irányából tapasztalt megértést illetően. Csáky Károly református lelkész a Baráti Kör nevében fogalmazta meg a kérést, hogy a bejárati emléktáblák visszafordítása, a jelenleg látható feliratuk új emléktáblára való átírása és elhelyezése érdekében betű- és szójegyeket lehet váltani az ügy támogatása érdekében. Az iskola volt román diákjai nevében az 1983-ban végzett Chiorean Ioan emlékezett az orgona felavatására és vallotta büszkén bolyais diáknak magát. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban ma 1.500 diák tanul száz pedagógus irányításával, s kiváló eredményeikkel az erdélyi magyar középiskolák sorában az első helyen állnak – hangzott el Bálint István igazgató köszöntőjében. Székely Emese, az 1994-ben újraindított Református Kollégium igazgatónője csalódottságát fejezte ki, hogy a 455 éves iskola épülete rossz állapotban fogadja a volt diákokat, majd reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón talán sikerül olyan szépre felújítani, amilyenre közadakozásból száz évvel ezelőtt felépítették. Sajnálatát fejezte ki, hogy a világtalálkozón résztvevők nem lehetnek jelen a Székely Mikó Kollégiumért tüntetők mellett, és felolvasta az ünnepségre összesereglett több mint ezer öregdiák álláspontját, amelyben elítélik a sepsiszentgyörgyi kollégium visszaállamosítására hozott igazságtalan döntést és a visszaszolgáltató bizottság tagjait ért büntetést. Majd Bethlen Gábor fejedelem szállóigévé vált mondását idézve – ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – kifejezte reményét, hogy a Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezi az igazságtalan döntést. A nyitóünnepség zárómomentumaként a résztvevők megkoszorúzták a Bolyaiak szobrát, majd az iskola udvarán két újabb emléktáblát lepleztek le: az Albisi Bod Sándorét, akit a Református Kollégium nevelt és Bem tábori lelkésze volt, valamint a 210 éve elhunyt Kibédi Mátyus István orvostudorét, aki a neves külföldi egyetemeket megjárva tért haza és szolgálta hatósági orvosként, meghatározó értékű orvosi könyvek szerzőjeként az erdélyi magyar orvostudományt. Márkos Ferenc, az Egyesült Államokban élő egykori bolyais diák, sporttanár és festő munkájának eredményeként megörökített tanárok munkásságáról laudáció hangzott el. Kozma Béla tevékenységét Mátyás Zoltán öregdiák, a Pálffy Antalét dr. Weszely Tibor Bolyai-kutató, a Horváth Andrásét Klósz Bálint öregdiák, a Fülöp Györgyét Albertini Zoltán testnevelő tanár, a dr. Kiss Elemérét Balás Árpád öregdiák, a Kirsch Mártáét dr. Oláh Gál Róbert Bolyai-kutató méltatta. A kora délutáni órákban színvonalas tudományos előadások zajlottak párhuzamosan három helyszínen, zsúfolt nézőtér előtt. Volt, aki megpróbált ingázni a három terem között, de sajnos e sorok írójának ez nem sikerült. A Teleki Téka új olvasótermében dr. Weszely Tibor magyarázta el Bolyai János két zseniális felfedezését, amit a 26 nyomtatott oldalon latinul írt Appendixben jelentetett meg. Dr. Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem professzora arról számolt be, hogy egykori bolyais diákként hogyan lett a matematikatörténet elismert nagykövete, rendszeres konferenciák elindítója és szervezője, Bolyai János tudománytörténeti jelentőségének a népszerűsítője a nagyvilágban, s közben nem feledkezett el szülővárosáról sem, ahol 2008-ban nagy sikerrel szervezett nemzetközi konferenciát. Dr. Oláh Gál Róbert, a Sapientia EMTE tanára a Bolyai-kutatás megoldott és nyitott problémáit ismertette a hallgatósággal, s fogalmazott meg a kutatók számára új feladatokat. Az előadásokat beszélgetés követte arról, hogy a legnagyobb magyar tudós miért nem került be a magyar akadémikusok sorába, holott a világörökségi listán az Appendix mellett még egy magyar szerző könyve, Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára szerepel. Még a bejárat előtti lépcsőn is ültek a Bernády György-amfiteátrum előtt, ahol Spielmann Mihály történész (Bolyaiak kora), Oláh Anna tanár (Egy jeltelen sírtól – a világemlékezetig), Kiss Székely Zoltán tanár (Újabb adalékok a marosvásárhelyi Református Kollégium Természetrajzi Katedrájának történetéhez), Klósz Bálint tanár (Ép testben ép lélek) tartott előadást. Ezt követően dr. Péterffy Árpád szívsebész professzor hozta összefüggésbe az 1944. szeptember 13-i tordai csatát, amely négy hétre feltartóztatta a szovjet előrenyomulást, a kolozsvári magyar egyetemen és az egyetemhez tartozó klinikákon történt változásokkal. Hasonlóan érdekes előadások zajlottak a díszteremben is, Oniga Erika a Református Kollégium százéves épületegyüttesének építéstörténetéről, Berekméri Róbert a Református Kollégium levéltáráról, Kálmán Attila az erdélyi főurak adományairól tartott előadást. A tanári szobában hangzott el a mai Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum bemutatása, a Budapestről érkezett dr. Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegiumban folyó tehetséggondozásról számolt be. Bár sokszor hallottuk az öregdiákok adomáit, ezúttal is érdekes volt részt venni a dr. Tőkés Béla professzor vezette visszaemlékezésen, ahol kiderült, hogy ugyanaz az iskola hányféleképpen él a volt diákokban, milyen ösztönző tényezők és sérelmek motiváltak egyeseket, hogy a szakmájukban a legjobbak közé verekedjék fel magukat. Amiképpen az is, hogy milyen sokat köszönhetünk az öregdiákoknak az iskola címerének újraalkotásától a múlt sok más emlékeinek megőrzéséig és nem utolsósorban a világtalálkozók megszervezéséig. A sport kedvelői természetesen a sportvetélkedőket követték, s az Élő könyvtár résztvevőit is igénybe lehetett volna venni talán nagyobb mértékben is egy-egy kötetlen beszélgetésre. Szombaton este a Kultúrpalota nagytermében sikeres gálaműsor bizonyította, hogy a tudomány mellett a művészetek művelésére és ápolására is tudott és tud nevelni az iskola. A hatodik világtalálkozó résztvevőit a Gaudeamusszal köszöntötte a kollégium Enyedi Csaba vezette kamarakórusa, majd az erdélyi régizene világába kalauzoltak el László József fizikatanár tanítványai, a Kájoni János furulyaegyüttes tagjai, s vajdaszentiványi táncot adott elő az iskola tánccsoportja. A műsor vendége volt egy bolyais család, Kilyén Ilka, a Tompa Miklós Társulat színésze és lánya, Ritziu Ilka- Krisztina, a Művészeti Egyetem hallgatója, akik Ritziu Dániel, a fiú zenekíséretével énekeltek. Pethő László Arccal a végtelen felé című versét Ördög Miklós Levente, a Tompa Miklós Társulat színművésze szavalta, majd a feleségével, Szabadi Nóra színművésszel musicalrészleteket adtak elő. Mozartot játszottak a budapesti Bolyai János vonósnégyes tagjai. Csíky Boldizsár zeneszerző jóvoltából a geometria és a hegedű találkozásáról is meggyőződhettünk, a Bolyai-képletben felfedezett zenét Selmeczi János budapesti hegedűművész tolmácsolta. Kocsis István A tér című monodrámájából Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat tagja adott elő részletet. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fiatal szólistái – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trózner Kincső – Ávéd Éva zongorakíséretével örökzöld operarészletekkel szórakoztatták a jelenlévőket. A bolyaiság lényege a hit, a magyarság és az európaiság hármas egysége. Ennek szellemében énekelte közösen az iskola kamarakórusa és a közönség Kovács András szerzeményét, a Bolyai-indulót. A műsort Kovács Levente rendezte, Szabadi Nóra és Bodolai Balázs vezette. És úgy tűnik, hogy a "találkozó vasárnapra sem fáradt el", hisz tele volt a Vártemplom. Csáky Károly református lelkész, öregdiák igehirdetését követően dr. Soós Zoltán ismertette a szépszámú érdeklődővel a marosvásárhelyi vár történetét az újabb ásatások tükrében, majd dr. Szekeres Gerő beszélt pályafutásáról és a várban épülő geodezikus kupoláról. Közel ötvenen vettek részt a református temetőben tartott megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a tanárok és diákok emlékére emelt kopjafát és a két Bolyai sírját. A beszámolóhoz hadd tegyük hozzá, hogy esténként az iskola udvarán a Tonight Jazz Quartet, a DNS, az Autostop, szombaton pedig a Vecker, Detox, Vírus ifjúsági rockzenekarok valamint a Cold Taste és a Bojtorján zenélt, s közben a sátrak alatt régi osztálytársak, barátok, ismerősök találkoztak, beszélgettek, örültek az együttlétnek. Összességében gondosan, jól szervezett találkozó volt, az összetartozás, az együttlét felejthetetlen élményével. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 25.Selmeczi György: csak az életről lehet zenét írniOperakomponálásáról, a közönség és a kortárs zene közti kapcsolatról, az egyházi zene „modernizálásáról” beszélgetett Selmeczi György Erkel-díjas zeneszerzővel, operarendezővel Jakabffy Tamás a Györkös Mányi Emlékház márciusi ZeneSzó rendezvényén. – Amikor 1990-ben felhívott Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera akkori igazgatója, és megkért, hogy állítsam színre Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban című operáját, a sírás kerülgetett, természetesen az örömtől. Örömet szerzett, hogy abban az operában dolgozhatok, ahova úgymond beleszülettem –mondta a beszélgetés elején Selmeczi György. Az ismert zeneszerző esetében az operához való kötődés szorosan összefügg a családi háttérrel: édesapja, id. Selmeczi János az opera karmestere volt, akit történelmi és politikai okokból sérelmek értek, ezt követően pedig Selmeczi Györgyben az édesapjáért való helytállás éltette azt a késztetést, hogy a Kolozsvári Magyar Operával együttműködjön. Selmeczi azt is felelevenítette, hogy „János vitézben verhetetlen”, mivel kisgyerekkorától számtalanszor látta a darabot. Mint a későbbiekben kiderült, Selmeczi György azért nem választotta a zongoraművészi karriert, mert akkoriban Magyarországon olyan versenytársakkal kellett volna „megküzdenie”, mint Ránki Dezső, Schiff András, Kocsis Zoltán, és ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy érdeklődése az opera műfaja fele forduljon. Amúgy lelkileg nem tartotta magát alkalmasnak arra a feladatra, hogy zongoraművészként egy-egy versenyművet rövid időn belül többször előadjon. Karrierjének alakulásában, a siker kibontakozásában nagy szerepet játszott, hogy 1975-ös budapesti letelepedése után filmzeneírással vált gyorsan országos hírűvé: tizenöt év alatt 56 magyar nagyjátékfilm zenéjét komponálta. Az operakomponálásra az is ösztönözte, hogy átélhette „az élet nagy kalandját”, amikor egy-egy irodalmi élményt a zene nyelvére fordított le, és ezzel megteremtette a különböző művészi dimenziók közti átjárást. – Az operaíráshoz tehát sok indíték létezik, amit az ember begyűjt, és archetípussá változtathat. A lényeg az, hogy a szerző és a közönség között létrejöjjön egy gesztusközösség, azaz a közönség tudjon azonosulni a művel. Az 1980-as évek második felében az európai zeneszerzők egy részének azzal kellett szembesülnie, hogy a közönség elfordult tőle. Erre lehetett ugyan magyarázatot találni, de amikor az előadók is elfordultak a kortárs zeneszerzőktől, akkor nem lehetett azt felhozni indokként, hogy az előadók nem tudnak a korral haladni. A korral való haladást én álságosnak is tartom, mert a progresszió kártékony is lehet. Visszatérve az operakomponáláshoz: mindenféle operatípust ki akartam próbálni, ezért operáim nagyon különböznek egymástól. Érdekelt, hogyan lehet történelmi operát, mélylélektani drámát és vígoperát írni – magyarázta Selmeczi György, aki vígoperája bemutatójára is készül. – Azt kell írni, amit az ember tud és akar. Budapesti nagy sikereim annak köszönhetőek, hogy azt írtam, amit kértek, azaz tudtam azt írni, amit kértek – vélekedett a meghívott, aki szerint a mai szerzőnek meg kell valósítania az egyensúlyt a barokk és a romantikus operaszerző-típus között. A barokk operaszerző ugyanis rendelésre írt, és az opera szempontjából elhanyagolható volt a személye, míg a romantikus szerző hérosszá, „önálló intézménnyé” változott, aki „megírta azt, ami belülről fakadt”. Selmeczi kifejtette: nincs abban semmi pejoratív, ha egy zeneszerző megrendelésre dolgozik, mivel a megrendelés erős impulzus, ami ösztönzi az embert. Azt sem hallgatta el, hogy szerzői sikeréhez szükséges alapos zenei felkészültségét kolozsvári és bukaresti tanárainak köszönheti. Szimfonikus kompozícióiról a szerző elmondta: ebben a műfajban is az élet adta élményekből ihletődik. – Csak az élet számít. Csak az életről lehet zenét írni – tette hozzá. Az egyházzenei művek kapcsán Selmeczi hangsúlyozta: nem tartja jónak, hogy nincs kapcsolat az egyházak és a kortárs egyházi művek között. – A második világháború után Közép- és Kelet-Európában az egyházakat a művészekkel megkötött hagyományos szövetség felbontására kényszerítették. Megszűntek az egyházi kórusok, zenekarok. Megszűntek azok a pénzügyi lehetőségek, amelyek biztosították a templom zenei életét. Ez a katasztrófa Magyarországon a kodályi zeneoktatás miatt kevésbé volt érzékelhető. A rendszerváltás után szenzációs zeneművek keletkeztek, de a magyar zeneszerzők esetében az egyházzenei forma kimaradt. Pedig az egyházzene teremtette meg azt a lehetőséget, hogy a maradiság vádja nélkül lehetett muzikális zenét írni. A probléma az, hogy a kortárs egyházzenei repertoár alig tud „bejutni” a templomba, és csak koncerttermekben hallgathatjuk meg ezeket a műveket – mondta Selmeczi György, ám később ellenpéldával is szolgált: nyolcadik miséjét két Budapest melletti vidéki településen, Pilisborosjenőn és Ürömben mutatják be húsvétkor. Zárszóként filmzenéjének egy részét énekelte el Selmeczi, saját magát kísérve a zongorán. Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
